- Ya Kim Jongin! -
kiabált utánam Baekhyun a folyóson, de nem foglalkoztam vele.
Nevetve kerülgettem az utamba eső dolgokat és próbáltam talpon
maradni.
Életem első
fizetését a host klubból természetesen mindenféle szarra
költöttem. Ezek között volt egy mp3 lejátszó, amit két hét
múlva elhagytam, egy drága sapka, ami az első eső után szétment,
egy rahedli édesség, meg még egy csomó dolog. A görkori is ide
tartozott.
Már összepakolásnál ki akartam próbálni, de Baek elkobozta mondván haladnunk kell.
Már összepakolásnál ki akartam próbálni, de Baek elkobozta mondván haladnunk kell.
- Hyung! Ilyet neked
is vennünk kell! - kiabáltam lelkesen. Nem érdekelt, hogy
esetleges szomszédaink, vagy mások a lépcsőházban meghallják-e.
- Kell a fenének!
Csak kitöröm a nyakam! - kiabált. - Vigyázz!
- Nyugi már! -
fordultam félig hátra, nevetve, majd a következő pillanatban
seggre estem.
- Mondtam... -
sétált oda hozzám, és segített felszerencsétlenkedni magam a
földről.
- Ez akkora poén! -
nevettem gyerekesen. - Próbáld fel! Biztos át lehet állítani
vagy valami – akartam levenni de csak mosolyogva megrázta a fejét.
Még egy negyed órát
szlalomoztam vihogva a folyosón, mikor meguntam – bár inkább a
második seggesem térített el ettől a karriertől – és a
folyosó közepén szenvedtem le magamról a korit.
- Kai? - hallottam
egy bizonytalan hangot, mire egy nyakroppanás kíséretében
fordultam abba az irányba.
- Luhan? - pislogtam
meglepetten. Luhan volt a neve? Várjunk! Mit keres ő itt?
- Tényleg te vagy
az – nevetett fel és felém indult. - Jól áll ez a haj, bár a
másik se volt rossz – mondta mikor elém ért.
Jesszus! Mi a fenét
csináljak? Miért van itt? És hogy a francba ismert fel, mikor full
részeg volt aznap éjszaka! Már két hónapja! Vagy több ideje?
- Szóval? - nézett
rám, mire értetlenül viszonoztam tekintetét.
- Micsoda? - ráztam
a fejem, hogy kitisztuljon. Nem jutottam sokra.
- Azt kérdeztem,
hogy itt laksz-e.
- Nem! Igen...
mármint nem tudom! - hadartam zavartam. Bizonytalanul pislogott
felém. - ez még olyan... kérdéses? - néztem rá félve, ajkamba
harapva, hogy beveszi-e, de Luhan nem kezdett mélyebbre ásni a
témába. - És te?
- Ó én itt lakom!
- nevetett fel. - Az alsó szomszédod vagyunk, azt hiszem. A
tizenkilencediken lakom.
- Ah...ha.
Mi van ha Soo is itt
van? Vagy Chanyeol? Baekhyun szívrohamot kapna. Ráadásul, hogy
szabadulna meg a háztól? És mi lesz így? El kell mennünk? Pedig
tetszett ez a hely.
- És... sok
ismerősöd lakik itt? - próbáltam ártatlanul kérdezősködni.
- Ó igen! Az egyik
srác szüleié a hely. Amikor lakás kellett mondta, hogy az apját
nem érdekli az épület, így rezsiért ideköltözhetek. Basszus
hihetetlen nem?
- De... - nyögtem.
Végiggondoltam mindent. Soo szüleinek volt pénzük, de nem hiszem,
hogy annyi lenne, hogy egy luxusépületet csak úgy hanyagoljanak...
Chanyeolról nem tudtam ilyen téren sokat, de annyit igen, hogy
pénzes volt. De ugyan... mennyi az esélye, hogy majd harminc
emberből pont ő.
- Chanyeol-ssi a
neve, nem tudom ismered-e – magyarázott tovább. - Kai! Kai, jól
vagy?!
Ebédnél még
mindig döbbenten ültem Baekhyunnal szemben. Luhant lenyugtattam és
leráztam, bár parázott kinézetem miatt. Állítása szerint
lesápadtam, és nem reagáltam kis ideig semmire. Valami olyat
magyarázott, hogy szólni akart Sehunie-nak vagy mentőket hívni.
Végül egyik sem volt szükséges.
- Minden rendben,
Jongin? - nézett fel leveséből Baek.
- Öhm... minden
okés volt a lakásvétellel? - tértem inkább ki.
- Mire gondolsz? -
nézett rám furán.
- Hát... nem tudom.
Akármire. Személyes kérdések, változás, hirtelen váltás,
akármi! - pattogtam idegesen.
- Hát... áron alul
kaptam meg az tény... - mondta kis hezitálás után. - de arra
fogták, hogy nem szeretik a tetőtéri lakást a sokemeletes
épületeknél... Bár ez fura és ak...
- Chanyeol szüleié
a ház! - vágtam közbe gyorsan hadarva.
- HOGY MI? -
merevedett meg, a kanál meg kiesett a kezéből.
- A ház. Az egész.
Chanyeol szüleié – ismételtem meg. Aggódva figyeltem, ahogy
alapból sápadt bőre, még halványabbá vált.
- Jézusom.
Nem tudott reagálni.
Ledermedt, még pislogni is elfelejtett.
- Baekhyun –
érintettem meg óvatosan. - Öhm... megvagy? - azt mégsem
kérdezhettem, hogy jól van-e mert tudtam, hogy nem. Okés se volt a
helyzet. Egész egyszerűen inkább hihetetlen.
- Szerinted erre...
mennyi volt az esély? - nézett félre. Kibámult az ablakon. - Néha
komolyan kezdek hinni a sorsban... - jegyezte meg gúnyos kis
mosollyal, majd felállt. Az ajtóhoz sétált és kilépett a
kertünkbe.
Este a kipakolás
elkezdése után – mert persze sehova se jutottunk – majd egy
órát hevertünk kint, és beszélgettünk semmiségekről. Akkor
úgy éreztem az életünk sínen van, és nem lehet itt semmi
gondunk. Most már nem éreztem így.
Baekhyun után
sétáltam, mindent hátrahagyva, hiába tartottunk még az ebéd
elején. Nem akartam egyedül hagyni, de belelépni személyes terébe
se, így az ajtónak dőlve figyeltem.
- Szerinted ő
intézte ezt? - mutatott körbe. - Tudta, hogy én vagyok a vevő, és
azért intézte így a dolgokat? Tudod elsőnek soknak tartottam az
árát, és nem akartam. De utána hirtelen lecsökkent pont abba a
tartományba, ahol elfogadhatónak véltem. Nem értettem, de nem
akartam foglalkozni vele. De így azt hiszem minden egyértelmű.
Miért tette? Mi a fene jár abban a hülye fejében?
Végig egy virágnak
beszélt, mire befejezte már mellette álltam, és kezét
szorongattam.
- Nem lehet, hogy
valami miatt bűntudata van? Vagy esetleg... - félve szorítottam rá
kezére, és böktem ki azt a kérdést, ami már régóta kínzott.
- Nem lehet, hogy... szeret?
Baekhyun úgy
rántotta ki kezét a kezeim közül, mintha megégettem volna.
Ridegen nézett rám, úgy mint a legnagyobb ellenségére. Teljesen
ismeretlen volt, és ez megrémített. Ám ez a tekintet csak pár
másodpercig tartott.
- Chan sosem
szeretne belém – nevetett fel vidáman. Megrémített a gyors
hangulatváltozás. - Mi szeretni való lenne bennem, egy hozzá
hasonlónak? Nem tanulok, nem úgy vagyok gazdag, mint ő. eladom
magam. Mi vonzaná őt?
- Az, hogy te vagy
Baekhyun.
- Ugyan már Jongin,
milyen Baekhyun? Nézzünk szembe a tényekkel, rajtunk kívül senki
sem ismer minket. Honnan tudná akárki, hogy milyenek vagyunk, ha
sosem lehettünk őszinték senkivel?
Kiábrándult
igazsága pofonként ért, de nem tagadhattam. Amióta találkoztunk
és felnőttünk magunk módján az élethez, mindig úgy
alkalmazkodtunk ahogy tudtunk. Ha valakit ki kellett használnunk,
hogy legyen valamink megtettük minden szívfájdalom nélkül. Sosem
loptunk, ténylegesen nem, de csalással maradtunk életbe. Ha valaki
kedvesnek akart minket, megadtuk neki, amíg megkaptuk azt, amire
szükségünk volt. A host klubban sem volt sosem másként. És ha
ez így van, akkor Soo mit látott bennem? Melyik énemmel feküdt le
annyi idő után, kinek suttogta a szavait? Kit látott?
- Nem lehetnénk
önmagunk?
- Ahhoz még túl
fiatalok és senkik vagyunk... - rázta meg a fejét.
- És ha a kettőt
együtt csinálnánk? Ha lehetnél Baekhyun és Baekkie is? Én pedig
Kai és Jongin?
- Szerinted bírnánk
a kettős mércét?
- Egy próbát
megérne nem? - mosolyogtam rá. - Iskola és munka, mint minden
normális embernél. Csak egy kicsit más.
Bizonytalanul nézett
rám, nem tudott mit kezdeni a helyzettel. Tudtam, hogy szeretett
volna tovább tanulni – az ő elmondása szerint, akármit – de
azt is tudtam, hogy félt ilyen téren elköteleződni. A tanulás
pénz, nekünk pedig nem volt akkoriban semmink. De most volt, ez
pedig felvetette a lehetőséget, hogy végre azt csináljuk, amit
akartunk.
- Talán egy próbába
nem halunk bele... - sóhajtotta bizonytalanul. - de sokba kerül, és
nehéz lesz a kettőt együtt csinálni, remélem tudod. Ráadásul
ha...
- Hyung. Ha bármi
probléma lesz, majd akkor aggódunk rajta. Ha nem próbáljuk meg
sosem derül ki, hogy mi lett volna – bölcselkedtem.
- De Jongin!
Rengeteg probléma lehet!
- Lehet! Nem biztos,
hogy lesz, és ha lesz is te elintézed ésszel én pedig erővel. A
középiskolát is túléltük nem? ÉS milyen jól fejeztük be.
Talán még esélyünk is lehet bekerülni valahova.
- Nem tudom...
- Csak egy próba.
Ha nem sikerül, nem vesztünk semmit, ha sikerül akkor pedig lehet
normális életet nyerünk. Nem lenne jó?
Baekhyun
Beláttam, hogy
igaz, amit Jongin mondott, tényleg megpróbálhatnánk, de féltem
is. Hiába segített Yixing annyit, most semmit nem ért. Fejben
kusza voltam, ráadásul még mindig remegtem attól, hogy Chanyeol
keze volt a dologban a házzal kapcsolatban.
Mégis, hogy
képzelte ezt, mi járt abba az ostoba fejébe, hogy erre vetemedett?
Valami könyöradománynak szánta, vagy, jófejségnek, hogy neki
nem számít az a pénz, amitől így elesett? De ha tényleg ő
volt, miért nem személyesen intézte a dolgot, miért kellett
átlátszó hazugsággal előállnia? Mert bár el akartam hinni a
mesét, amit Jonginnak is mondtam, de hát ki az a hülye, akinek nem
kell tetőtéri ház, beépített kerttel? Persze nekem is sántított
a dolog, de nem akartam foglalkozni vele. Azt akartam, hogy minden
rendben legyen, és rendben is volt. És úgy tűnik ez Chanyeol
hatása.
Sokat gondolkodtam
rajta is, míg távol voltam, próbáltam dűlőre jutni
kapcsolatunkkal, vagy ismeretségünkkel, hiszem nem sok kapcsolat
volt köztünk. Próbáltam arra fogni, hogy hiányzott a barátságunk
neki, esetleg szánalomból tette, azt amit, de sajnos a csókja
egyikbe sem illet bele. Ezernyi verziót találtam ki, de a csók
mindent megcáfolt. Amikor Jongin azt kérdezte, hogy mi van akkor ha
szeret, megrémültem. Chanyeol? Engem? Ez annyira abszurd volt. Ám
ez tűnt idáig az egyetlen felvetésnek, amibe beleillet csókja. Ám
nem akartam elhinni. Mert ha igaz lett volna, akkor... nagyon sok
kérdés szakadt volna a fejemre.
Most pedig egyetlen
kérdésen tudtam gondolkodni. Mégpedig azon, hogy mi legyen a
házzal? Eladjam? Vagy maradjunk és... és mi? Találkozzak
Chanyeollal? Beszélgessek vele jó szomszédhoz illőn? Vagy mi a
fenét kellene tennem?
- Próbáljuk meg
Hyung... - adta meg a választ Jongin. - Ennyi véletlen a világon
nem lehet, mint amennyit tapasztaltunk az elmúlt időben.
- Ez az a pillanat,
amikor vagy elfutunk, vagy szembenézünk a múlttal, igaz? Nem
félsz, hogy fájni fog?
- Már fáj – vont
vállat keserédes mosollyal. - de talán ez kell ahhoz, hogy végre
minden rendbe jöjjön.
Elhatározásunk
után, nem szakadt ránk az ég, nem kezdett el villámlani se semmi.
Minden ugyanaz maradt. Én nem vártam mosolyogva a holnapot, nem úgy
mint Jongin, de kíváncsi voltam. Holnapra hívtak próbanapra
minket, ami a főnök ajánlásának hála, már szinte biztosan az
első napunk is lesz.
Délután javarészt
ejtőztünk, és az interneten nézelődtünk, hogy ismét mosodát
meg ilyeneket találjunk magunknak. Tiszta ruháink ugyan jelen
pillanatban voltak, de mindegyik gyűrötten hevert a lakás
valamilyen pontján.
A pláne az volt,
hogy hiába hordtunk más méretet Jonginnal legalább egy tucat ruha
volt, amiről nem tudtuk eldönteni melyikünkké lehetett. Volt
olyan, amit esküszöm életemben nem láttam.
- Két sarokra innen
van egy ugyanolyan, mint ahova jártunk! - jelent meg laptopjával
Jongin.
- Tudod merre kell
menni?
- A telefonon van
GPS... és csak két sarok. Majdcsak odatalálunk.
- Kocsival kell
menni, mert rengeteg cuccunk van. Vagy válogassunk?
- Válogatni kéne –
nyújtózott nagyot. - de az olyan unalmas...
- Ne nyavalyogj! -
vágtam combjára, mire morcosan pillantott rám.
- Olyan szadista
vagy... - pislogott rám, megbántott szemeivel, mire nem bírtam
komoly maradni.
Pár másodperc
múlva már ő is nevetett, és nem sok idő múlva a földön
verekedtünk, miközben hangosan hahotáztunk a semmin.
A csengő szakított
minket félbe, és meglepetten kaptuk az ajtó felé a fejünk.
- Van csengőnk? -
nézett nagyon Jongin.
- Úgy tűnik... bár
ezen miért lepődünk meg? - nevettem el magam megint. Igazából
tudtam a meglepődésünk okát. Hozzánk sosem csengetett be
váratlanul senki. Ezt a figyelemfelhívást csak a kajafutárok
használták, róluk pedig mindig tudtuk, hogy jönni fognak, így
sosem lepett meg minket a hang. Ám ez mást más volt.
Feltápászkodtam,
leporoltam nadrágom és ajtót nyitottam.
- Szi... - nézett
rám egy ismerős arc, de nem tudtam honnan. - Baszki te vagy a host
Lulu bulijából!
- Te ki vagy? -
meredtem rá. Basszus! Ez ismer?!
- Oh Sehun. Luhan
barátja. Mondta, hogy ismerős költözött a szomszédba, és ezt
küldte – bökött a kezében lévő tányérra.
- Ó hát...
köszönjük? - pillantottam fel rá, felvont szemöldökkel. Még
sosem kerültem ilyen helyzetbe.
- Nincs mit Luhan
nagyon szeret ilyeneket gyártani – vont vállat. - Neked mi is a
neved? Lehet a buliba mondtad, de nem rémlik...
- Ba...ekhyun –
mondtam végül pár másodperc hezitálás után a rendes nevem. -
Byun Baekhyun vagyok. Örvendek a találkozásnak – mosolyogtam rá,
és kissé meghajoltam.
- Hát... érezzétek
jól magatokat – nézett rám mindentudón, és kacsintott egyet.
- Mi? - méregettem
furán, aztán oldalra pillantva megláttam magam a tükörbe. - Ja,
mi nem vagyunk együtt – ráztam meg a fejem, és hajamba túrtam,
hogy elrendezzem.
- Nekem nem gáz
vagy ilyesmi – vont vállat most már vigyorogva, ami kicsit
zavart.
- Tényleg nem
vagyunk együtt, csak verekedtünk.
- Ha te mondod... -
hagyta rám, de nem hitte egy szavam se. - Én mentem. További szép
verekedést – tette idézőjelbe jókívánságait.
- Majom... -
morogtam halkan. -Akármit kívánsz, akkor se járunk – kiabáltam
utána, majd hangosan csaptam be maga, után az ajtót.
Nem voltam mérges
rá, mert már annyian értettek félre minket, hogy megszoktam. Csak
zavart egy kicsit, hogy máris félreértéssel indult az első
normálisnak szánt kapcsolatom egy új emberrel.
Végül vállat
vonva vittem be a tányért a nappaliba. Jongin már a kanapén
kuporgott kezében egy új távirányítóval, amivel vaktában
kapcsolgatott, hogy rájöjjön mire való. Vicces volt.
- Kaptunk valamit.
- Mit?
- Azt nem tudom. Az
őzike küldte a magas kobold barátjával.
- Luhan a neve, a
másik pedig....
- Oh Sehun.
- Ismerkedtél
Hyung? - fordult felém gúnyos kis mosollyal.
- Bekaphatod.... -
néztem rá csúnyán. - Jé süti!
- Kérem! - pattant
is fel rögtön.
Elmajszolgattuk az
édességet valamilyen étkezés gyanánt, és megállapítottuk,
hogy az őzike kinézetű srác finomat tud sütni. Megtárgyaltuk,
hogy nem lenne rossz ha jóba maradnánk vele, hátha máskor is
csurran cseppen nekünk néhány falat.
Aztán felvérteztük
magunkat, két táska ruhával, és lecuccoltunk a kocsiba, hogy
mosodát keressünk. Messze volt, és húzták ránk a szájukat, ami
új alternatív lehetőségek felkutatását eredményezte.
Nekiálltunk keresni egy bejárónőt, akire rátukmálhattuk ezt is.
Majd többet fizetünk neki.
Másnapra mégis
kaptunk szépen vasalt ruhákat, és bár próbáltam tagadni
izgultam. Változni kezdtünk. Új életünk lett. Megismertünk új
embereket. Olyanokat, akiknek nem volt köze a host klubhoz. Bár
belegondolva ez így nem volt helytálló. Mégis csak ott láttak
minket elsőnek. De akkor is más volt.
Ez volt hosszú idő
óta az első alkalom, hogy nem a pénzért beszéltünk valakivel.
Persze a süti iránti vágyunk vezetett minket valamilyen szinten ám
ez nem fedte le a valóságot.
Tettünk egy lépést
a normális élet felé.
Szia!
VálaszTörlésNa végre újra felkerült ez a rész is és bemàsolhatom a hetek óta megírt kommentem. :-P Azért megint elolvastam, mert ez olyan történet, hogy muszàj volt. :-)
Nem győzöm eleget hangsúlyozni, hogy Jongin karaktere a szívem csücske. *.* Olyan édes, hogy majd megzabálnám. Ès van egy bagoly plüsse, ami még cukibb. :-)
Huh szóval ,,Chanyeolé" a ház, ahova költöztek...ez tényleg elég sorsszerű. De ezen nem tudok különesebben agyalni, mivel a HunHan felbukkanás jobban leköti az elmém. Juj de nem szàmítottam rájuk, ezért most jobban örülök nekik. :-D
Alig várom a folytatàst. Kíváncsi vagyok, hogy milyen lesz az új munkahelyük és hogy fogják összegyeztetni a ,,normális" élettel.
Köszönöm, hogy olvashattam. Lassan neki fogok a HunHan résznek is. Pusz
Ditta <3
Sziaa :)
TörlésŐszintén bevallom, miattad van bűntudatom, hogy újra felrakosgattam a részeket, mert te mindig írtál nekem, és ez nagyon sokat segített nekem ^^ Azért pedig, hogy ennyi idő után újra olvasod és írsz még hálásabb vagyok ^^
Jongint én is nagyon imádom, pedig alapból Baekhyun és Chanyeol szála jobban vonz, de őt nem lehet nem szeretni *.*
Igen a lakás Chanyeolhoz kötődik és szerintem ez Baek számára leginkább egy sorscsapás xD, ami végre összehozza őket, hála a Hunhan párosnak :D
Örülök, hogy még mindig érdekel és annak is, hogy végre beértem magam egy kisebb szünet után :) A folytatásból remélhetőleg minden kiderül, bár így visszaolvasva kicsit furcsa elgondolásaim voltak néhány dologról ><
Köszönöm, hogy írtál :)))
Liti ^^