Baekhyun
Olyan gyorsan
maradtam kettesben Chanyeollal, hogy jóformán feleszmélni sem
időm, nem hogy menekülési tervet kieszelni és kivitelezni.
Szar dolog volt,
hogy egy részem mindennél jobban vágyott a társaságára a másik
viszont menekült volna. Nem értettem... nem értettem őt, nem
értettem magam, nem értettem a helyzetet.
Komolyan ilyen hülye lennék? - morfondíroztam magamban, de ezzel se jutottam előrébb. Sehogy sem volt ez jó...
Komolyan ilyen hülye lennék? - morfondíroztam magamban, de ezzel se jutottam előrébb. Sehogy sem volt ez jó...
- Szóval üzlet? -
kérdezte Chanyeol miután ténylegesen kettesben maradtunk.
- Nem tudom. Jongin
vágya most a továbbtanulás, én ellennék nélküle.
- De ahol ő, ott
te.
- Úgy valahogy.
- Hogy ismerted meg?
- kérdezte kíváncsian, mire összeugrott a gyomrom.
- Chanyeol... -
meredtem rá kérlelőn. Egyszerűen nem tudtam volna elmondani neki.
Még Jongin hagyján, de ami előtte történt az... az őt is
befolyásolta volna. Még inkább másképp nézett volna rám, amit
valamiért nem akartam. Nem szeretem volna, hogy megutáljon.
- Akkor mennyi idős
voltál, mikor találkoztatok? - kérdezett kevésbé fontos dolgot,
de még ez sem akart igazán kicsúszni a számon.
- Tizenöt múltam.
Jongin megvédett néhány sráctól.
- Miért, bántottak?
- Csak bólintottam. - Miért? - értetlenkedett. Hosszan fújtam ki
a levegőt.
- Mert egy
szerencsétlen utcakölyök voltam, Chan. Tudod az a fajta, akinek
még kajára se telik. Így tökéletes célpont voltam mindenkinek.
Hiába lettem volna okos vagy tehetséges ugyanez lett volna.
- Sajnálom... - nem
kérdezett tovább, amiért hálás voltam.
- Mennyit tudsz
apámról?
- Nem sokat –
vágja rá rögtön mentegetőzve. - Mikor találkoztam vele,
elmentem hozzá de... nagyon furcsa volt. Régebben találtam egy
papírt a szüleimnél, ők tudták hol lakik, és az alapján
kerestem meg. Teljesen ledöbbentem, hogy...
- Apám nem
normális. Ne foglalkozz vele, jó? Azzal se ha esetleg bármit
mondott.
- Nem mondott
semmit, csak pénzt kért.
- Ez nem meglepő...
- bólintottam.
- Baek, én...
tényleg tudni szeretném, hogy mi történt veled.
- Semmi jó Füles,
semmi jó.. - tértem ki ismét a válasz elől.
Nem tudtam, hogy
eshetett neki a zárkózottságom, de egyszerűen nem tudtam
elmondani neki. Annyira szar volt átélni, hogy soha többet nem
akartam rá gondolni vagy beszélni róla. Néhány percig hallgatott
és maga elé meredt, mintha mérlegelt volna, hogy faggasson vagy
hagyjon, aztán már mosolyogva fordult felém, azt kérdezve zavar-e
ha marad. Nemet mondtam, mert nem volt kedvem egyedül lenni, és
vele jó volt.
Felvetette, hogy
ennek örömére játszunk valamit, de el kellett keserítenem, mert
nem volt semmi játékunk. Amúgy is... mennyi idős, hogy társasozni
akarjon? Végül lemondóan felhozta, hogy nézzünk valami filmet.
Mivel dvd- hiányában
is voltunk, és letölteni sem volt kedvem semmit, így a tv
szolgáltatásaira bíztuk magunkat, de mint előre sejtettem semmi
jó nem ment.
Ott döglöttünk a
kanapén, valamikor ledőltem ölébe, mire hajamat kezdte birizgálni
és lestünk ki a fejünkből.
- Egyszer volt hol
nem volt, volt egyszer egy... adj valami nevet nekem Füles –
pillantottam fel rá, míg ő döbbenten bámult le rám. Tudta mi
fog következni.
- Angyal! -
vigyorodott el.
- A fiúk nem
lehetnek angyalok Chan...
- Már tudhatnád,
hogy ez hülyeség – pöckölte meg a homlokom. Megráztam fejem
mire hajam homlokomra hullott.
- Komolyan azt
akarod, hogy angyalként meséljek magamról? - sóhajtottam
lemondóan.
- Naná! Végre
egyszer engedsz nyerni – lelkesedett és visszatért hajam
birizgálásához.
- Szóval egy Angyal
nevű fiú... - fújtam ki a levegőt. - Tíz éves volt mikor a
legjobb barátja egyik napról a másikra eltűnt, amit azóta sem
ért. Angyal utána még makacsabb és rosszabb gyerek lett mindenki
szerint, pedig csak unatkozott mivel egy része egyedül maradt.
Aztán Angyalnak olyat mondtak amit sosem akart megérteni. Beteg
lett az anyukája. Tizenegy éves korában pedig meg is halt –
Chanyeolt figyeltem végig míg meséltem. Döbbenten kapta rám
tekintetét, ami furcsán csillogott. - Ezek után minden elromlott
Angyal életében. Az apukája megutálta, mert olyan volt, mint az
anyukája, a bátyja elfordult tőle és saját gyászába menekült.
Angyal nem várta a tizenkettedik szülinapját, mert tudta egyedül
kell töltenie, de meglepetést kapott tortát és elvitte a testévre
a vidámparkba – a hajamba túrt és végigsimított párszor
arcomon. - Aztán minden elromlott. Már kapott ütést az apjától
de azon a napon minden még rosszabb volt. Angyal nagyon szerette
volna visszakapni az apját, de végül pórul járt.
- Baek... - valami
nedves hullott arcomra, és mikor kinyitottam a szemem rájöttem,
hogy Chanyeol sírt. Kissé szánakozón rámosolyogtam, majd
letöröltem kibuggyanó könnycseppjét.
- Azt hiszem mára
elég volt a mese Óriás...
Nem szólt semmit,
csak tovább bámult rám, majd megindult még egy könnycsepp. Sírt
értem... Elrettentő és ismeretlen érzés volt, olyan szívig
hatoló kristálytiszta fájdalom szagú. Mégis volt benne valami,
valami olyan tiszta és tökéletes és mély volt, hogy
megremegtetett
- Mond el, hogy mi
történt utána...
- Nem hiszem,
hogy...
- Tudni akarom –
makacskodott.
- Jó, de akkor nem
sírhatsz. Én se bőgök neked sem szabad.
- Milyen hülye érv
ez? - szipogott, és gyorsan megtörölte arcát.
- Tök normális
érv! - paskoltam meg arcát, mire könnyfoltos grimaszt kaptam.
- Miért engem
utáltál?
- Mert nem voltál
ott, hogy megments... hiányoztál – mondtam ki azt amit idáig még
sosem. Hiányzott nekem. Magányos voltam nélküle...
- Mi történt
utána?
- Legurultam egy
félemeletet a panelba, aztán másfél emelet magasról beestem a
köztes részbe, ami a lépcsők közt fut. Apa pedig szó nélkül
ott hagyott. Sokáig kórházba voltam és ott... - nagyot nyeltem,
de úgy voltam vele most már édes mindegy mennyit tud. - rászoktam
a fájdalom csillapító gyógyszerre. Egy évvel utána betiltották
mert kiderült, hogy függőséget okoz, de én már rászoktam...
miután kiengedtek apám nem bírt rám nézni, én pedig, hogy ne
fájjon se testileg se lelkileg mindig gyógyszerrel tömtem magam.
Aztán Hyung megtudta és kiakadt én pedig eljöttem otthonról.
Tizenhárom voltam.
Chanyeol arcán
átfutott egy sötét árnyék, ami egyáltalán nem illett hozzá.
Neki folyton vigyorognia kellett volna.
- És utána?
- Utána úgy
boldogultam, ahogy tudtam. Keveredtem piti ügyekbe de mindig
megúsztam. Az iskolából kimaradtam mert nem volt kedvem látni a
többieket, lemaradtam tanulásba és megbuktam. Nem akartam
visszamenni, így egy évig teljesen elvoltam. Aztán valamiért
utána úgy döntöttem mégiscsak visszamegyek. Hyung mindig azt
mondta, hogy csak az iskolával ér valamit az ember, és az iskola
legalább védett volt úgy voltam vele. Az évnyitó előtti napon
találkoztam Jonginnal. Megmentett mikor megvertek, és valamiért
egymás bizalmasai lettünk. Éveken át csak ő volt nekem.
Leszoktatott a gyógyszerről, nem hagyta, hogy rosszá váljak.
Valószínűleg ha nem találkoztam volna vele, már megőrültem
volna.
Fura volt így
definiálni a Jongin és köztem levő kapcsolatot. Igazából ismét
fel kellett fognom, hogy mennyit segített az a forró fejű gyerek
mikor tizenhat voltam.
Megint arcomra
hullott egy könnycsepp mire lemondóan néztem fel Chanyeolra.
- Úgy volt, hogy
nem bőgsz...
- Úgy volt, hogy
mesét mondasz... - morogta miközben próbálta visszatartani
sírását.
- Bolond... Angyal
ezek után összeszedte magát, és bár nem voltak túl jók a
körülményeik, a barátjával mindent megtettek, hogy jobb életük
legyen. Ma egy ultra-hiper-szuper-mega menő házba lakik, és
találkozott újra a gyerekkori barátjával akib... - megakadtam
mert megrémültem, hogy majdnem mi csúszott ki a számon.
- Aki? - nézett rám
Chanyeol. Úr Isten! Én tényleg majdnem azt mondtam?
- Aki egy
bőgőmasina... - nyögtem sokkosan gondolataimtól. Nem hiszem el,
hogy ilyen akaratlanul majdnem kicsúszott a számon...
Jongin
Soo vidáman lépdelt
az utcán én pedig nem értettem, mire fel ilyen boldog. Hova akart
menni? Mit akart csinálni?
- Ho...
- Nem mondom meg –
szakított félbe vidám.
- De...
- Majd meglátod.
Sértetten baktattam
utána, és morcosan szálltam fel az egyik buszra. Lehúztam a
bérletem, és lehuppantam mellé. Nem szólt hozzám, nosztalgikus
mosollyal figyelte a környéket. Egyre ismerősebb helyre tévedtünk.
- Gyere, leszállunk.
Hozzájuk mentünk.
- Nem lesz gond? -
kérdeztem mikor megálltunk a kapu előtt.
- Miért lenne? -
mosolygott rám töretlenül, majd belépett a kapun.
- Hát...
- Figyelj Jongin.
Elmondtam a szüleimnek és vagy elfogadják vagy nem. Innentől nem
érdekel.
- De...
- Ne aggódj már! -
nyomott egy puszit számra, hogy befogjam végre. Terve bevált, mert
csak vigyorogni tudtam.
Előkotorta kulcsát,
és úgy lépett be a házba, mint, aki ezer éve járt itt utoljára.
Ami ha belegondolok megeshetett. Hisz Chanyeollal a lakásba laktak.
Nem értettem miért nem költözött vissza, bár gondolom mindegy
volt, hogy hol lakott.
- Kyungsoo? -
lepődött meg egy idős nő, mikor megjelent valahonnan. - Jongin? -
pislogott rám, majd boldog mosoly költözött szájára.
- Jó napot –
köszöntem bizonytalanul. Nem emlékeztem rá. Ellenben Soo rögtön
felé lépett és szorosan megölelte.
- Jó újra látni
téged.
- Úgy tudom már
hónapok óta itt vagy, de csak most jössz te neveletlen kölök.
- Csak el akartam
hozni magammal valakit – mosolygott bocsánatkérőn. - Sokszor
segített nekünk találkozni – magyarázta nekem, mire zavarba
jöttem.
- Jó együtt látni
titeket.
Még mindig nem
értettem teljesen miről volt szó, de Soo boldognak tűnt, ahogy
beszélgetett a nővel. Amíg egymással foglalkoztak én óvatos
felfedezésre indultam. Bejártam a már régről ismert nappalit,
konyhát, ami őket nem zavarta. A hatalmas megpakolt könyvespolc
ugyanott volt, a könyvek sorrendje nem változott. Ha nem tudtam
volna, hogy hét évig nem lakott itt a család, nem hittem volna el.
Minden olyan volt, mint mikor utoljára jártam itt.
- Gyere – ragadta
meg a kezem Soo, és az emelet felé kezdett húzni.
Akaratlanul fontam
össze ujjainkat, végig sem gondolva, hogy más is láthat, de Soot
ez sem zavarta.
- Miért jöttünk
ide? - kérdeztem bizonytalanul, mire ravasz fény csillant szemében.
- Volt valami, amit
mindenképp ki akartam próbálni itt... - mosolygott sejtelmesen
kissé perverzen, mire rögtön leesett mire gondolt.
- Te itt? De...
Elhallgattatott egy
csókkal. A lépcső közepén! Még inkább zavarba jöttem, és
próbáltam elhúzódni, de nem engedett.
- Mit csinálsz? -
motyogtam szájába.
- Évek óta erre
vártam, ne rontsd el a mókát – próbált újra megcsókolni.
- De Soo! Bárki...
- Ne csináld már!
Te elcsábítottál részegen, nekem is kijár a szórakozásból!
- Hogy mi? -
nyekkentem, és véletlen hátralépve, majdnem lezúgtam a
lépcsőről. Még időben elkapott és kinevetett. - hihetetlen
vagy! - szörnyűlködtem.
- Csak hagyd
magad... - hajolt vissza hozzám, én pedig megadón hunytam le
szemeim. Ki a fene tudott volna neki ellenállni?
Hiába járt itt
régen, még én is tökéletesen emlékeztem a szobájába vezető
út mibenlétére, így csók közben indultam el vele, ami neki
nagyon bejött. Belekuncogott játékunkba, és már a lépcső
tetején próbált kibújtatni ruhámból.
- Legalább azt várd
meg míg a szobádba érünk.
- Minek? - nevetett
és tovább incselkedett megadó gombjaimmal.
Nekem dörgölőzött
mire akaratlanul is felnyögtem, ami még inkább lázba hozta.
- Szemét módon
játszol.
- Csak magamhoz
ragadom a kezdeményezést. Olyan vagy, mint régen – nevetett
rajtam. - ha te kezded megállíthatatlan, de amúgy ártatlan.
- Micsoda?
- Látnád a fejed.
Vörösebb, mint egy érett paradicsom!
Meg akartam
kérdezni, hogy ezen mi a meglepő, de neki elege lett a beszédből,
így megint befogta a számat, miközben már övem kicsatolásával
foglalatoskodott.
Nehezen kapkodva a
levegőt, figyeltem diadalittas arcát. Elégedetten szuszogott
mellkasomra dőlve, nekem pedig minden ellenérzésem elszállt.
- Szóval ez volt a
terved...
- Évek óta erre
vártam. Itthon, titkok nélkül, veled – puszilta meg mellkasom. -
Azóta is féltékeny vagyok, hogy nem velem feküdtél le elsőnek.
Valószínűleg ezt sosem bocsátom meg senkinek – ismerte el, mire
megint zavarba jöttem.
Ha én kettős
személyiség voltam a szex terén, róla nem tudtam mit lehetne
mondani. Olyan ártatlannak tűnt a nagy szemeivel, meg a szív alakú
szájával... az egész kisugárzása veszélytelennek tűnt, de ha
akart valamit előbújt belőle az ördög és csellel szerezte meg
azt. Régen is ilyen volt. Ellopta az első csókom, mikor még
bizonytalan voltam, magába bolondított mert szeretett.
- El kell ismerni
meg tudod nyerni magadnak az embereket...
- Mire célzol?
- Az első csókom
például? - felnevetett.
- Annyira édes
voltál, ahogy ott álltál és meredtél rám, hogy muszáj voltam
megtenni.
- Egy szünet végén
mikor ki tudja ki láthatott volna meg minket.
- De nem láttak.
Az első csókomat
alsó-középiskola második osztályában lopta el tőlem. Már
régóta jóban voltunk, ő volt az első barátom az iskolában,
hiába járt felettem. Egy dolgozat miatt paráztam, amit a következő
órában irtunk. Soo végig próbált lenyugtatni és lelkesíteni,
hogy nem lesz semmi gond, de én nagyon féltem tőle. Akkor tájban
kaptunk egy új tanárt, akivel ez volt az első számonkérésünk.
Nem szerettem a nyelveket, az angol nem volt az erősségem, a tanár
pedig szigorú volt. Emlékszem akkor még nagyon odavoltam a
tanulásért, így tőle kértem segítséget. Az előtte levő
napokban órák hosszat nyúzott a tananyaggal, ami sehogy sem akart
megmaradni a fejembe. Ezért is mentem siránkozni neki még az óra
előtt is. Már a jelző csengő volt, ami elhallatszott arra a
beugró kis részre is, ahol voltunk az egyik mellékfolyosó végén,
mikor magához rántott és lecsókolt. Annyira ledöbbentem, hogy
fogalmam sem volt mit kellett volna reagálnom. Bezzeg ő... pár
másodperc múlva elhúzódott rám mosolygott, és közölte, hogy
egy csókot viszonozni kell, majd visszahajolt számra. Én pedig
döbbenetemben – akkor még csak nem is sejtettem, hogy amit iránta
éreztem nem csak barátság volt – követtem halk utasítását és
viszonoztam. Mire észbe kaptam, hogy mi is van, becsengetett és jó
tíz perc késéssel értem be órára, csókunktól duzzadt
ajkakkal. Ötös dolgozatot írtam, annak ellenére, hogy sose tudtam
meg, mik voltak a kérdések, illetve, hogyan válaszoltam meg
azokat. Egész órán azon kattogott az agyam, hogy úr isten! Ez
volt az első csókom! Az a dolog, ami állítólag mindenkinek sokat
jelent, és én... én a legjobb barátommal tettem meg.
- Imádtam a
szerencsétlenkedésedet – jegyezte meg, mire tettetett
sértettséggel néztem le rá.
- Te egy ádáz
sátán vagy! Megrontottál egy tizenhárom éves srácot.
- Megszereztem
magamnak azt, akiről tudtam, hogy szeretem! Ha rajtad múlt volna a
dolog a mai napig szüzek lennénk...
- Honnan kellett
volna tudnom, hogy szeretlek, ha? Tizenhárom voltam! Ráadásul, azt
hittem, hogy az első szerelem egy édes kis lány képébe jön, aki
elbűvöl.
- Nem vettem volna
fel szoknyát, és a hajamat se növesztettem volna meg a kedvedért,
ha erre célzol.
- Csak nem
gondoltam, hogy szerelmes vagyok a legjobb barátomba!
- Mert szerinted
miért ölelgettél, és bújtál hozzám?
- Mert szerettelek?
- Na látod!
- De nem gondoltam,
hogy olyan szeretettel, hanem, hogy amolyannal.
Erre megint
kinevetett, és nem sok kellett hozzá, hogy én is vele mosolyogjak
az emléken. Soo a csók után nem viselkedett velem másképp, egész
egyszerűen csak... gyakrabban érintett meg, ölelt át, mosolygott
rám valami fénnyel a szemébe.
A második csókot
már én kezdeményeztem, ami meglepte őt, de lelkesen tanítgatott
tovább. Aztán mielőtt észbe kaphattam volna, már vele álmodtam,
és mikor a szerelem szó került szóba az ő képe jelent meg lelki
szemeim előtt.
Egy részem a mai
napig sajnálta, azt amit ő is. Hogy nem vele feküdtem le elsőnek,
de akkoriban még korainak tartottam volna. Őszintén eszembe se
jutott azokba az időkbe a szex, vagy bármi hasonló. Már a csóktól
is furcsán éreztem magam, akkor meg pláne mikor elsőnek szívta
ki a nyakam, és sátáni mosollyal figyelte elképedt arcomat, mikor
ráébredtem tettére.
Utána szórakozás
szintjén mindig volt a nyakunkon legalább egy apró kis nyom, ami
feldobta napjainkat. Elég volt reggel félálomba a tükörbe néznem
és észrevennem, hogy egy mosoly szökjön arcomra.
Lenéztem a lassan
álomba merülő Soora, és úgy éreztem ideje feleleveníteni a
régi dolgokat. Vidáman fordítottam magam alá, ami őt meglepte,
de rögtön nyöszörögni kezdett mikor csókokkal borítottam be
selymes nyakát. Próbáltam elvenni az eszét, hogy később ne
essen le neki, mi is történt itt pontosan. Tervem bejönni
látszott, amire valószínűleg rátett fáradtsága, így alig pár
perc kényeztetés után óvatosan haraptam meg enyhén bőrét.
Felsóhajtott az érzésre és magához szorított. Innentől kezdve
semmi nem akadályozott, neki pedig eszébe se jutott mit művelhettem
vele. Jó húsz perc után tértem át szájára, és szinte álomba
csókoltam.
Mikor már mellettem
szuszogott elégedetten pislogtam nyakára. Tucatnyi kisebb-nagyobb
szívásnyom látszott sápadt bőrén, ami így nyáron eléggé
kínos viselet lehetett.
Alig vártam, hogy
felkeljen és feltűnjön neki.
Nem aludt sokáig,
egy fél óra múlva magához tért, és mosolyogva nyomott csókot
számra. Akaratlan vigyor kéredzkedett ajkaimra, amikor
feltápászkodott és a fürdő felé indult. Direkt arrébb csúsztam
az ágyon, hogy profilból láthassam majd ahogy tükörbe néz.
Elsőre nem esett le
neki. Megmosta az arcát és már nyúlt a törölközőért, amikor
megdermedt. Nyakához kapott végigtapogatta, megdörzsölte, de
nyomaim nem akartak halványulni. Halálra vált tekintettel
méregette magát.
- Baszd meg, Jongin!
Kész. Felröhögtem.
Szuper!!!!!Jelölj.
VálaszTörlésKöszönöm ^^
TörlésIgazából most olyan rosszul érzem magam, nem tudom mi bajom van, émelygek és szédülök, ezért rövidre fogom.
VálaszTörlésElőször egy apró észrevétel: nagyon sok helyen nem használod jól a vesszőt, amit nem tudom, hogyan kell kiküszöbölni, de valahogy biztos megoldható. Sok helyen ahova kellett volna nem írtál, ahova pedig nem, oda írtál. Így néhány helyen akadozottan olvastam, mert általában a vesszők után megyek.
Egyébként ez nem olyan nagy hiba, mindössze pár másodpercre tud kizökkenteni az olvasásból.
Na de a történet! Hát kérem szépen, most nekem is ez lett tőled az eddigi kedvenc fejezetem. Tetszett, hogy Baekhyun már félig megnyílt Chanyeolnak, azért még vannak ott lappangó titkok, de remélhetőleg előbb-utóbb azokat is elmondja neki. Chanyeolt nem gondoltam volna, hogy ennyire el fog érzékenyülni, furcsa és vicces volt őt elképzelni szipogni, de abszolút érthető a szituáció miatt, hogy miért került ilyen állapotba. De komolyan, miért kellett belőle bőgőmasinát csinálni?:D Egy könny elmorzsolása férfias, na de egy egész hadseregnyi! De lassan már kezdem megszokni, hogy itt Baek az igazi férfi, Chanyeol pedig egy nagy gyerek- amit egyébként nem szeretek. Tetszett minden részlet Baekhyun szemszögéből, és visszaszívom azt, amit annó mondtam. GYERÜNK, LEGYEN CSAK BAEKHYUN SZEMSZÖG. K*rva kevés ez így, nem tudom bőségesen kiélvezni kettejük románcát, Kaisoovál már úgyis rendben van minden, boldogok meg minden:D Lehet, hogy esztétikai szempontból nem lenne túl jó lépés, meg hát a Kaisoo shipperek is sokan vannak, de szerintem őket így lezárni tökéletes vég lenne. Boldogok, viccesek, aranyosak, szerelmesek.
Igazából akkora paradoxon van most bennem, ellent mondok mindennek, de most a Kaisoo rész is nagyon tetszett:D Nem, nem szeretem még őket, de aranyosak ők ketten. És úgy indultam az exos pályafutásomnak, hogy utáltam Jongint, most meg ő a mindenem, szóval még bármi megtörténhet.
Az is király volt, amikor Chanyeol Angyalnak hívta Baekhyunt. Igazából szerintem nem illik rá:D Na de ezt gondolom Yeol nyilvánvalóan máshogy látja, de nekem Jongdae és Yixing az angyalkáim, meg hát Kyungsoo, a lelket simogató hangjával.
Na jó, nem tudom még mit akartam írni, de eddig ez a kedvenc fejezetem. A párbeszédeidet még mindig irigylem, imádtam Kaisoonál a flörtölős kis szövegeket, amiket mondtak egymásnak. Ezek a legkirályabbak, amikor nem történik semmi, mégis minden, ami kell... megtörténik.
Köszönöm, hogy olvashattam ♥ Rakd fel most a következőt, már olvasni szeretnééém ;;
Ahh egyszer gyógyulj meg teljesen, kérlek és maradj is úgy, jó?
TörlésÓ igen tudom... a vesszők és én... meg úgy egyben ez a helyesírás dolog... nagyon nem megy nekem. Pedig mostanában tudatosan próbálok figyelni, de teljesen elveszek bennük. Nevetséges tudom :/ Lehet belevetem magam a közeljövőben egy helyesírási könyvbe, vagy a neten valamibe, és megpróbálom végre megtanulni használni őket.
Jajj de cuki vagy *.*
Hát igen Chanyeol nem lett úgy tűnik túl nyerő, pedig nem akartam őt puhánynak ábrázolni. Már rengetegszer mondtam, hogy a szememben gyermek lelkű, és a fejemben az volt, hogy megviselte őt ez az egész, hogy Baek távol volt tőle, és átérezte azt, amit mondott neki. Lehet eltúloztam a reakcióit, de tényleg nem akartam bőgőmasinát alkotni :S Később ígérem lesznek férfias megmozdulásai. Valamikor megpróbálom a sarkára állítani őt, bár nehéz lesz xD
Jajj te! Előtte azt mondtad, hogy legyen Kai szemszög, most meg, hogy ne, én pedig mindig hallgatok rád xD
És amúgy igen, amíg nem írtam át addig a Kaisoo cukorszirup volt. Most megint ki fogok törölni pár oldalt és megint megváltoztatom xD elvagyok én, ahelyett, hogy végre befejezném. Bocs. Megint elvagyok xD
Hát hallod én nem értelek. Régebben azt mondtad h kezded megszeretni a Kaisoot most meg, hogy nem, de mindegy is, örülök, hogy tetszettek xD Az én boldogságomhoz ennyi elég ^^
Baek egy angyal! Amikor mosolyog, basszus azok a szemek! És Yeolnak ő a minden, és amilyen kis ragaszkodó simán tekintheti az angyalának. Amúgy fogalmam sincs honnan jött xD
Örülök, hogy tetszettek a párbeszédek, valamiért azt sokkal könnyebb és jobb írni. Pedig szeretnék olyan szépen fogalmazni mint te *.* az annyira csodálatos lehet.
Köszönöm, hogy írtál <3 a következő rész, meg ígérem egyszer (valamikor) érkezik.