2016. március 31., csütörtök

Énekesmadár - II. szárnycsapás

Vadász és énekesmadár

Ha nem látta volna a fél órával ezelőtti alakot, csak hall róla, nem hitt volna senkinek. A színpadon állt, szemében könnyek csillogtak, most talán nem a megjátszásé, hanem az igazak, de nem mert volna megesküdni rá.

2016. március 27., vasárnap

Észveszejtő - 3. fejezet



Alig múlt éjfél, mikor Sehun visszatért köreinkbe, én pedig már kezdtem örülni a fejemnek, hogy leléphetünk, ám nem is tévedhettem volna nagyobbat. Megvolt az egyik, de eltűnt a másik.

2016. március 23., szerda

Énekesmadár - I. szárnycsapás

Angyal

Gyerekként a színpad forgataga ragadta magával, a fények, a mosolyok, az a világ egy pillanat alatt magába szippantotta, tudta ott kell állnia, megmutatnia magát a világnak. Életet látott ott fent, azt amit ő is akart, amiért megéri küzdeni. Saját magát.

2016. március 19., szombat

Észveszejtő - 2. fejezet

Halihó ^^
Mivel az előzőnél két részt posztoltam, gondoltam belinkelem az első fejezetet, ha esetleg valaki elkeveredett volna.
1. fejezet
Jó olvasást ^-^




2016. március 15., kedd

Észveszejtő - 1. fejezet


Junmyeon ébresztője harmadszor szólalt meg, mire ágyából lusta morgás tört elő majd hallottam, ahogy ficeregni kezd, én pedig felpattantam.

2016. március 3., csütörtök

Kicsi Manó - Baekyeol





Baekhyun elborzadva nézett az asztalán heverő rengeteg papírra. Mind színes volt, valamiért a rádió vezetője, imádta a színes papírokat, Karácsony táján pedig még inkább.