2017. december 26., kedd

Észveszejtő - 22. fejezet



Fájt mindenem, ahogy a nap szemembe sütött, és akadályba ütköztem menekülésem közepette. Rémültem ültem fel, kellett pár másodperc, hogy eszembe jussanak a történtek és kitisztuljon a kép. A tegnap este végigpörgött fejemben, mire már nyugodtabban meredtem a mellettem szuszogó alakra.

2017. december 21., csütörtök

Az őrület határán

Do Kyungsoo halvány mosollyal az arcán ült a fotelban. Fahéjillat érződött a levegőbe, a szoba sarkában egy karácsonyfa állt. Igen. December huszonnegyedike volt. Az alig tizenhét éves fiú gyengéden pillantott le a kezében lévő csöppségre. Gyönyörű kisfiú volt. Halvány bőrrel, hihetetlen apró kezekkel. Fehér felsőben, fekete ünneplőnadrágban. Imádnivaló volt.
Csend uralkodott a szobában, és Kyungsoo alig várta, hogy vendégei megérkezzenek. Már mindent előkészített, de várva várt látogatói késtek.
A fa alatt ajándékok pihentek, apróbbak és nagyobbak vegyesen, ám még egyik sem volt kibontva. Kyungsoo tudta, hogy már sosem tudja meg a világ mik voltak benne.
A néma csendet csak az óra ütemet kattogása törte meg, ami kezdte idegesíteni. Miért nem jönnek? Már rég itt kellett volna lenniük!
Végre meghallotta a hangokat, ám nem mozdult. Az apró gyermeket ölelte, és várta, hogy az ajtó kinyíljon. Léptek közeledtek. Sok.
Végre ideértek.
A fotel szemben állt a bejárati ajtóval, így még csak a fejét sem kellett elfordítania. Az ajtó hangos reccsenéssel adta meg magát a hang pedig előbb érkezett, minthogy a szem felfoghatott volna bármit.
- Fel a ke... - elhalt minden, döbbent tekintetek járták körbe a helyet. Kyungsoo élvezettel figyelte a sokkot.
- Fel a kezekkel? - szólalt meg halkan mély hangján, mégis keresztülvágta a csendet.
Az elől álló ember rémült tekintete örömmámor volt számára. Gyengéden megsimította a gyermek fejét, ám nem mozdult.
- Fel a kezekkel! Rendőrség! - találta meg valaki a hangját, ám az bizonytalan, remegő megszólalás volt. Kyungsoo csak tovább mosolygott.
- Határozottabbnak kellene lennie parancsnok – adott kedves tanácsot. - Így hogyan ismerjék el magát?
- Azonnal álljon fel, és adja meg magát! - érkezett már a határozottabb utasítás, de a rémület és undor tökéletesen kihallatszott belőle. Zene volt füleinek.
- És dobjam el, őt? - pillantott még mindig kezében levő csöppségre.
- Tegye le a gyereket, és álljon fel!
- Értem én értem, nem kell kiabálni – sóhajtott majd felállt. Óvatosan tette le az apróság lábait a földre. Tartotta még pár pillanatig, majd elengedte. A test élettelenül hullott a szőnyegre, az apró test fehér ruhába burkolva, vörösben tocsogott, Kyungsoo úgyszintén. - Pedig esélyt akartam adni maguknak, hogy legalább valaki élhessen. Milyen kár, hogy elkéstek...
Átlépett a testen és a rendőrtömeg felé indult. Az első alak megrettent, kezében a fegyver megremegett.
- Fe-fel a ke-kezekkel! - kiáltott rémülten.
- Csak határozottan, határozottan – mosolygott a reszkető szemébe. - Mondtam már a parancsnokának, így nem tudja kivívni a tiszteletet. Fel a kezekkel? - kérdezte mikor elé ért. A fegyver a szívét vette célba. Hideg tekintettel nézett szembe a másikkal, majd lassan felemelte kezeit. Őrült mosollyal hagyta, hogy leteperjék, majd kezeit szoros bilincsbe zárják.
Ők nem tudták, hogy ez neki semmilyen akadályt nem jelentett. Még nagyobb mosolyra húzódott a szája, nem ellenkezett. A bilincs kattant, és ez a hang felidézte benne az elmúlt órák eseményeit.
Milyen gyönyörű élmény volt minden egyes pillanata...

*
A kiérkező nyomozó már tudott az esetről. Lélekben felkészítette magát, mégis mikor átlépte az árvaház ajtaját a rosszullét kerülgette. Pedig mondták.
Mégis... ki lett volna képes erre? Kinek ártottak ezek az árva gyerekek? Miért kellett meghalniuk? Szinte rettegve nézett egy irányba, már a belépésnél rájött ez a hely mindennél rosszabb lesz.
A karácsonyfa a sarokban állt, rajta a világítás lassan váltogatta színeit. Alatta dobozok hevertek érintetlenül.
Sóhajtva fordult el, és indult a konyha felé. Bár tiltakozott az egész elméje lépései ellen, tudta, hogy mindent végig kell néznie.
- Mit tudunk? - kérdezte mikor átlépte a küszöböt, és kollégájába futott.
- Tíz harminckor érkezett egy hívás a rendőrségre. Az elkövető telefonált. Boldog Karácsonyt kívánt, majd egy lövés hallatszódott és sikolyok. Közben bemondta a címet és nem szakította meg a hívást. A központban végig hallották a mészárlást.
- Miért nem értek ki korábban?
- Kevés volt az ember, ráadásul valami probléma is történt, ezt még vizsgálják.
- Mit tudunk az elkövetőről.
- A neve Do Kyungsoo. Szöul egyik legjobb magániskolájába tanul, kitűnő, tizenhét éves múlt. A családjához most vonulnak ki a kollégák.
- Egyéb?
- Nem mutatott ellenállást a letartóztatásnál. Végig higgadtan kezelte a helyzetet. Nagyon rémisztő volt az elmondások szerint.
- Az áldozatok?
- Még tart a helyszínelés, de eddig harminc gyermeket, hét gondozót, és tizenegy egyéb munkakörben dolgozót azonosítottak. Még nagyjából húsz áldozatról van tudomásunk.
- Főnök! - lépett be egy másik beosztottja, egy papírt tartva a kezében. - Ez magának szánták.
Kikapta a másik kezéből a levelet és feltépte. Egy maréknyi haj hullott a földre, ám szinte észre sem vette mohón falta a szavakat.
„ Mélyen tisztelt Park Jungsoo. Ön egy igazán kiváló nyomozó, és alig vártam, hogy magával találkozhassak. Erre biztosan sor fog kerülni. Kérem nézze el nekem, hogy nem tudtam személyesen átadni a levelet, de tudnia kell, hogy nagy csodálója vagyok.
Rengeteget olvastam magáról, ön egy igazán kiemelkedő elme. Ha valaha példaképet keresnék magamnak, biztosan önre esne a választásom.
Ám most tudom nem a dicséretemre és elismerésemre vágyik, hanem válaszokra.
Mik lehetnek a kérdései? Sajnos nem tudok az ön fejével gondolkodni, de néhány választ biztosan adhatok.
Miért pont itt? Nem volt oka. Az iskolából, mindig ugyanazon az úton jártam haza, így már régóta tudtam a hely létezéséről. Nem volt oka, hogy ide jöttem.
Miért tette? Sajnos erre sem tudok válaszolni. Egész egyszerűen... csak úgy.
Miért most? Mert karácsony van. A karácsony a szeretet ünnepe. Ha egy gyereknek nincs családja, kitől kaphatná meg ezt? Szeretet nélkül érdemes élni? Valószínűleg nem, így esélyt adtam nekik egy új életre. Talán odaát megtalálják a boldogságukat, maga nem így gondolja?
És talán a kérdés, ami meg sem fordult fejében, pedig kellene.
Miért írtam önnek? Feltűnt az apró meglepetésem a karácsonyfa alatt? Biztosan nem még, hisz ki nézne körbe annyi dobozon. Van ott egy doboz. Magának. Csakis magának. Ez az én karácsonyi ajándékom. Biztos vagyok benne, hogy megoldja az apró kis feladványt, hisz... majd meglátja.
Egy jó tanács. A helyében sietnék. Az életben minden perc ajándék.
Kellemes Ünnepeket, Do Kyungsoo.”

Megremegett a keze, és dühösen indult a nappali felé.
- Keressenek egy dobozt a nevemmel a fa alatt! Most! - ordított, majd megtorpant, mikor végre elméjébe eljutott egy apró információ. A valami, ami kiesett a levésből. Visszafordult és lepillantott a földre. Hajtincsek. Hosszú egyenes fekete tincsek. Talán semmit nem jelent – nyugtatta magát, mégis rögtön a fa felé igyekezett.
- Megvan! - hallotta, és szinte kitépte a csinos kis dobozt a másik kezéből. Nem finomkodott, letépte a papírt, majd feltépte a doboz tetejét.
- NEM!
Gyönyörű fehér selymen egy ujj hevert. A megcsonkított darabon pedig egy egyedi gyűrű.
- Azonnal küldjenek egy egységet a házamba! - Adta a parancsot remegő hangon. A doboz majdnem kiesett kezéből, benne a csonk remegett vele együtt.
Ám ez nem volt elég. Észrevett egy fehér borítékot. Rettegett kinyitni, mégis tudta, hogy mennyire fontos volt lépnie. A doboz a vértől ázott asztalra került, ujjai alig bírták kihajtani a papírt.
„ Gondolom rájött kitől származik az ajándékom. Igazán gyönyörű nő. Ha tudná milyen ajándékkal készült önnek... igazán kedves gesztus volt tőle, hogy karácsonykor akarta elmondani. Egy egészen kicsikét bűntudatom van, de ha megtudja, hogy eggyel többen várnak magára, biztosan beveti magát a keresésbe.
Még él. Ha tényleg annyira okos, mint mondják, meg is menti.
Igazán gyönyörű a házuk, a felesége pedig rettentő kedves teremtés. Kíváncsi vagyok mennyire ismeri őt. Tudta, hogy ahova nászútra mentek, nem álmai netovábbja volt? Vajon ismerte annyira a feleségét, hogy tudja, hol volt Szöulban a kedvenc helye?
Ha igen szerencséje van, ha nem? Akkor maga rossz férj. Nagyon rossz. Találja meg a helyet. Ott lesz a kulcs a címmel, ahol a felesége pihen.
Sok sikert Park Jungsoo. Remélem nem kell magában csalódnom.”

*

„A Szöuli különleges ügyek egyik vezetőjének feleségét holtan találták egy belvárosi szálloda szobájában. A hatóság még nem adott ki nyilatkozatot a halálesettel kapcsolatban. A férfi idegösszeomlást kapott a helyszínen, jelenleg kórházban kezelik. A nyomozást megkezdték az esettel kapcsolatban. A hölgy terhes volt, így a csapás még nagyobbnak mondható. A halál okát nem tudni, de egyes információk szerint, az áldozat egyik kezét megcsonkították.
A haláleset valószínűleg huszonnegyedike éjszaka vagy huszonötödike hajnalban történhetett. A temetés dátumáról még nincs konkrét időpont. Őszinte részvétünk a családnak.”

Kyungsoo elfordította a tekintetét a tévéről.
- Mégsem voltál olyan jó, mint ahogy mondták... - mosolygott a semmibe, és megrázta a bilincseket kezein. - Talán ideje lenne kicsit szórakozni.
Felállt az ülőalkalmatosságról, és az egyik beteg mellé sétált.
- Szia, Do Kyungsoo – mutatkozott be, barátságos mosollyal. A fiatal lány rémülten kapta rá tekintetét, mint egy űzött vad nézett rá. - Nincs semmi baj, én barát vagyok – beszélt halkan nyugtatón.
- Bilincs van rajtad. A bilincs rossz. A bilincses emberek rosszak. Nem szabad velük beszélni. A bilincs rossz.
- Mutassak egy trükköt?
- A bilincs...
- Beszélgetsz velem, ha nincs rajtam bilincs? - kérdezte még mindig nyugtató hangon, mire a lány rákapta tekintetét.
- A bilincs... eltűnik?
- El bizony – bólintott.
- Ha nincs bilincs, az ember nem rossz. Ha nincs... de neked van – pillantott vissza az asztalra a lány.
- Biztos vagy benne? - kérdezte Kyungsoo, mire a lány kezeire kapta tekintetét.

- A bilincs? - suttogta döbbenten. Óvatosan nyúlt a fiú kezeiért. Lassan megforgatta, minden oldalról megnézte, de a láncos karperecnek nyoma sem volt, csak az érzékeny puha bőrt érintette. . - Do Kyungsoo... jó ember – mosolyodott el a lány.

2017. október 7., szombat

Raboljuk el Kait!


Sziasztok :)
Rég volt már bármi a blogon ez így van, és még csak folytatás sem jött, viszont nem is olyan régen volt egy verseny, ahol Baekyeollal lehetett írni, így megpróbálkoztam vele. A történet itt lenne, remélem párotok tetszését elnyeri ^^
Idézet: " Szeretem, ha valaki fura. Normálisnak lenni olyan unalmas."
Kasie West

2017. június 29., csütörtök

Észveszejtő - 21. fejezet



- Te szent ég...
Amikor fél órával ezelőtt azon gondolkodtam, hogy Chanyeolt fojtsam meg vagy hazajöjjek, egyértelműen a második opció tűnt a legjobb megoldásnak, ám ebben  pillanatban a nappali közepén állva, lefagyva, inkább gyilkoltam volna a pasimat.

2017. június 17., szombat

Live

Chanyeol nevetve figyelte Baekhyun lassan vörösödő fejét, ahogy senki sem akart eleget tenni kérésének. Live-ot akart tartani, jobban mondva tartattak vele, ami kevesebb, mint öt perc múlva kezdődött, ám a tagok nem mutattak hajlandóságot a távozásra. Sehun örült, hogy nem ő van rivaldafénybe és élvezettel hergelte Baekhyunt, Suho utolsó simítások címszóval próbált mindent a nem létező helyére tenni, Yixing meg mintha itt sem lett volna, tátott szájjal nézte a tévét, amiről mindenki tudta, hogy a kínai tag bármelyik másodpercben feladhatja a harcot és édes álmokba merülhet.
Baekhyun ellenben nem volt ilyen nyugodt, nem értette a többiekben miért nincs annyi, hogy legalább egy picit magára hagyják, hogy összeszedhesse gondolatait. Chanyeolnak könnyű volt, ő óra hosszúságú élőket nyomott, ahol csak a zenével foglalkozott, de ő nem ülhetett le csak úgy a zongora elé, hogy na akkor ő most eljátszik pár darabot. Neki el kellett adnia magát, és valamiért egyre többen akarták őt. Márpedig nagyobb érdeklődés, az bizony jobb műsor.
Két perc.
Chanyeol felé pislogott reménykedve, és legjobb barátja úgy tűnik vette az adást, mert mindenkit elkezdett terelgetni. Junmyeont és Minseokot a kijárat felé, Jongin lelkesen rohant utánuk  Kyungsoo már kevésbé de azért egy biztató mosolyt hátrahagyott. Jongdae harsány nevetéssel tűnt el szobájában, Yixing meg félálomban keresett magának ágyat. Már csak Sehun maradt, aki a konyhából még felmarkolt egy zacskó valamit, majd Baekhyun megnyugodva fújta ki a levegőt.
Fél perc és már csak egyetlen személy volt vele, aki a többiekkel ellentétben mindig nyugtatón hatott rá. Hatalmas mosollyal lépett hozzá közelebb, óriás tenyere hajába siklott, benne pedig végigfutott a szikra. Soha ki nem mondott érzések szálltak a levegőben, megállítva egy pillanatra az időt és mire Baekhyun észbe kapott már a forró ajkak hiánya járta át egész lényét. Mindig csak egy kósza pillanat egy véletlen másodperc járt neki.
- Fighting! - mosolygott Chanyeol az idősebbre és halkan hagyta magára.
Apró kis szobájába vonult távol mindenkitől, eldőlt a kényelmesnek azért nem nevezhető kanapén és rajongással a szívében nézte Baekhyun bolondozását, remélve, hogy egyszer nem csak pár lopott másodperc és a kielégíthetetlen vágyakozás lesz az övé. De addig is jó volt ez így, mert Baekhyun tekintete miatta ragyogott, ajkai az ő aprócska csókjától kunkorodtak felfelé és a letagadhatatlan izgalom miatta járta át. A soha ki nem mondott szavak tanúsították, hogy mennyire szeretik egymást

2017. április 24., hétfő

Észveszejtő - 20. fejezet



Minseok egyszerűen sokkolt. Olyannyira, hogy hirtelenjében a világ fordult egyet velem és a kényelmes kis lakásunk a srácokkal a legkényelmetlenebb és legkínosabb hellyé változott az életemben.

2017. március 6., hétfő

Észveszejtő - 19. fejezet



Chanyeol úgy elvette az eszem, hogy mellette minden háttérbe szorult, pedig sosem voltam az a fajta szerelmes, aki a párjáért hátra hagyott volna mindent. És bár oda és vissza voltam érte, vagy valami hasonló, most sem szerettem volna ilyen szintre jutni.

2017. február 27., hétfő

~

Sziasztok!
Azt hiszem ideje valami életjelet adni, legalább valami apróságot.
Először is köszönöm mindenkinek, aki az oldalra téved, hálás vagyok minden véleményért és rettentően sajnálom, hogy mindig elmaradva írok vissza, de tudom, hogy vannak és akárhányszor végigolvasom őket mindig rájövök, hogy vannak emberek, akiket érdekel, amit csinálok.
Szóval bocsánat a sok kimaradásért a késői reakciókért és azért is, amiért nem tudom mikor lesz egy esetleges folytatás.Azt hiszem mondhatom, hogy az oldal egy ideig szünetel. Ha azt nézem már egy ideje ezt is teszi.
Elég sok oka van, amiért nincs folytatás, de nem fogom arra, hogy fáradt vagyok, dolgoznom kell, sokat utazom és a többi, mert nem igaz. Tényleg gyakran vagyok fáradt és már a munkám sem az, hogy megyek ha akarok, de ezek csak mellékesek. 
Fura mód bár imádom a yaoit és szeretek írni, mégsem tudok egy szót sem leírni, hiába is szeretnék. Bárhol, bármikor, bármiről. Tartottam szünetet, ültem felette sokat, egyik sem segített. Egész egyszerűen nem megy, és nem is érzem szükségesnek, hogy menjen. Gondoltam rá, hogy két fejezetbe összecsapom az Észveszejtőt és akkor nem marad biztosan félbe, de nem akartam annyira és nem is ment volna, szóval igyekszem a folytatással, remélem lesz még addig valaki, aki várni fogja.
Tényleg köszönöm mindenkinek!

Liti

2017. január 20., péntek

A másodperc babája - Kaisoo

Kai egy baba, akit csak egy valaki hív Jonginnak. Ugyanolyanok, idejük, mint a tenger, ám a létezés sem szól örökké. 

2017. január 9., hétfő

Észveszejtő - 18. fejezet



Taemin vigyorogva ölelt meg a buliba, majd egy pillanat alatt karon ragadott, es hiába kapott utánam Chanyeol már esélye sem volt.
- Na mizu kicsi Byun? - kérdezte már fent távol mindenkitől miközben egy szál cigit nyújtott felém.
- Ugye még mindig tudod, hogy te vagy a fiatalabb?