Észveszejtő - 19. fejezet

Chanyeol úgy elvette az eszem, hogy mellette minden háttérbe szorult, pedig sosem voltam az a fajta szerelmes, aki a párjáért hátra hagyott volna mindent. És bár oda és vissza voltam érte, vagy valami hasonló, most sem szerettem volna ilyen szintre jutni.
Épp ezért a hetet végig a többiekkel töltöttem, bevállaltam pár plusz műszakot a melóban, mert pénzre szükségem volt, elvégre a koli nem fizette ki magát, és Jonginékkal is rég voltam már akárhol. Így történhetett, hogy csütörtök délután a meló után egy karaoke terembe vettük az irányt, hogy mi bizony kellemes italozgatás és énekelgetés közben kibeszéljük az életet.
Ám valami nyomasztott belülről. Jongdae legújabb hódításáról beszélt, egy csinos kis pincérlányról az egyik kávézóban, míg Jongin csak bánatosan pislogott, hogy neki senkije sincs, én pedig bámultam magam elé nyomott képpel, mert nekem volt. Volt bizony, egy pasim, akiről ők semmit nem tudtak. De ezt mégis hogyan mondhattam volna el?
- Nem illik hozzád a néma kuss, remélem vágod Baek - vágott fejbe Jongdae, mire magamhoz tértem és fintorral kaptam fejemhez.
- Bocs... elgondolkodtam.
- A formás seggű kis barátodon?
- Mi? - dermedtem meg és hirtelenjében meg se tudtam szólalni. Tudnak Chanyeolról? Tudnak róla?! Biztosan tudnak róla. Nekem végem.
- Valamelyik nap bejött a kávézóba, hogy otthon hagytál valami fontos jegyzetet...
Na várjunk... várjunk csak. Az nem Chanyeol volt, ó de még mennyire, hogy nem Chanyeol. Az a lakótársam volt, az egyetlen akivel még nem találkoztak.
- Minseok?
- Szegény párát mivel eteted, hogy annyira odáig van érted? - röhögött fel Jongdae, nekem pedig már fogalmam sem volt miről beszélt.
- Mi van?
- Oké helyes pasi vagy, de kikezdeni egy sráccal... - szállt be Jongin is.
- Ti miről beszéltek?
- Ne buzulj be haver, abból semmi jó nem lehet, ha meg mégis nézz már végig rajtunk, sokkal jobb választás lennénk, mint az a kölyök.
- Hyung mindannyiunknál idősebb... - jegyeztem meg halkan a mondandója többi részét direkt figyelmen kívül hagyva.
- Nem ez a lényeg!
- Nem... tényleg nem...
"Ráérsz?"
"Egy fél óra és végzek, utána találkozhatunk."
"Beülünk valahova?"
"Csóró vagyok hó végéig, gyere inkább fel."
"Jó."
Egy nagy szatyorral lépdeltem Chanyeol felé, gondoltam pár dolgot veszek, ha már annyit lebzselek nála és felélem az éléskamráját. A nutellája egy az egyben miattam fogyott el, mert mostanság rászoktam arra az értelmes kaják helyett, de ő meg csak támogatott, mondván nem árt nekem egy kis plusz tömeg. Hülye gyerek...
- De cuki vagy, de nem ezért mondtam, hogy csóró vagyok - nevetett fel ahogy beléptem, mire fintort vágtam.
- Ne aggódj, több benne a pia, mint a kaja.
- Okos megoldás - vette el a szatyrot és a konyhába vitte, míg én levetkőztem.
Mostanra már tökélyre fejlesztettem az életben maradásomat, attól függetlenül, hogy mennyit voltam nála. Párszor jöttem váltás ruhával ide, amik végül itt maradtak, így már meg se kottyant, ha reggel innen kellett indulnom valahova, vagy ide jöttem este tervezés nélkül. Olyan volt a lakása mint valami titos kis mentsvár, ahova elmenekülhettem.
- Na, mi a helyzet?
- A haverjaim közölték, hogy ne buzuljak - sóhajtottam, mire arcára fagyott a mosoly.
- Sajnálom...
- Tudod, én nem - léptem hozzá és átöleltem. - Csak azt bánom, hogy nincs bátorságom még felvállalni téged.
- Nem kell sietned, nemrég még azt sem hittem volna, hogy leszünk mi, nemhogy később felvállalj valaki előtt.
- Ne komolytalankodj, bűntudatom van.
- De nincs miért. Én se híresztelem, hogy meleg vagyok. Akinek tudnia kell az tudja, de miért fontos ezt bárkinek elmondani? - simított hajamba.
- Mert az életem része vagy, és nem akarlak eltitkolni.
- Néha olyan buta vagy... Na gyere, keresünk egy jó filmet, iszunk és megint elalhatsz rajtam.
- Előtte lezuhanyzom még azért...
- Miért? Reggel úgy is kell.
- Nem mászom rád büdösen te majom - csaptam mellkasára, mire felnevetett és közölte, hogy akkor ő is jön velem, mondván ő sem lehet büdös ha már a párnám lesz.
Mikor közöltem, hogy jöjjön és ledobtam magamról pulcsimat, pár pillanatig csak bámult rám, majd túl lelkes mosollyal ölelte át derekam és terelgetett tovább. Persze lazaságom megjátszott volt, a hideg rázott, hogy megint együtt kerülünk a zuhany alá, de egy részem vágyott is rá. Tényleg szerettem a közelébe lenni és néha-néha fellobbant már bennem a vágy, hogy csináljunk valami egészen mást is a csókok és együtt alváson kívül.

- Na szóval, mit szólnál a horrorhoz?
- Ki van csukva.
- Thriller.
- Nem.
- Valami romantikus?
- Nem vagyok csaj.
- Akkor mit akarsz?
- Vígjátékot, mi mást?
Chanyeol csak megrázta a fejét, mintha ez az eshetőség eszébe se jutott volna, majd a laptopnak szentelte minden figyelmét és filmeket kezdett keresni. Unalmamban mögé térdeltem és nyakát kezdtem nyomkodni, mire megállt a mozdulatban és kis ideig csak élvezte a törődést, majd visszapillantott a gépére. Masszíroztam pár percig, majd kezeimet ajkaim váltották fel, ahogy mélyen nyakába csókoltam, és aprót haraptam puha bőrébe.
- Mit csinálsz?
- Megkóstollak - mélyesztettem megint bőrébe fogaim, majd füle felé araszoltam és egy cuppanós puszit nyomtam rá. Kirázta a hideg és összerezdült, majd gyorsan váltva rántott magára, a gépe már a földön volt lecsapva, én pedig alatta leszorított kezekkel.
- Borzalmas vagy...
- Tetszett neked - vigyorogtam. - Nem érdekel a film.
- Nem?
- Nem. Más érdekel.

Nyakig bebugyolálva ébredtem, pedig nem volt hideg, így nem is teljesen értettem mire fel a vastag paplan, amíg Chanyeol bőrét nem éreztem a saját bőrömön. Nem volt rajtam póló. Mi a fene? Álmosan fordultam felé, mire összerezzent és fél szemmel kukucskált rám, majd lusta csókba húzott, amitől végigcikázott rajtam a hideg. Nyújtózkodva bújtam hozzá közelebb és húztam magamra, majd elégedetten mosolyogtam rá, miután elvált tőlem. Szemei még ki sem nyíltak teljesen, látszott rajta, hogy félálomban van, ráadásul fejben biztos voltam benne, hogy nem is volt itt teljesen, de annyira aranyos volt a kócos tincseivel és a mindig nagy füleivel.
- Jó reggelt - mosolyogtam rá, és ahogy eltévedt tekintetem észrevettem nem picit foltos nyakát. Hoppácska. A fene sem gondolta, hogy a tegnap esti kis akcióm ennyire látványos lesz bakker. - Ne haragudj - simítottam végig nyakán, mire megadón esett rám, és mellkasomra hajtotta fejét. Tiszta folt a nyaka hála nekem.
- Majd azt mondom, hogy egy vadmacska volt alattam - mormogta mély hangján, én pedig felnevettem és tincsei közé túrtam, hogy kicsit rendbe szedjem a kis rakoncátlanokat, persze nem volt ellenük sok esélyem és Chanyeol sem akart segíteni.
- Nem is feküdtünk le.
- Nem, de attól még jó volt, nem? - tévedt hosszú ujja az oldalamra, és bár csak simogatott mindenféle csikizési szándék nélkül, alig bírtam leküzdeni a kényszert, hogy felvihogjak, mint valami kis csitri. - Csikis vagy?
- Szerinted? Majd belepusztulok, hogy nyugton maradjak.
- Aludj akkor inkább még. Hulla vagyok.
- Szegény pici Chanyeol - túrtam tincsei közé, mire felmordult és jobban mellkasomba nyomta fejét.
- Szeretem az illatod... és, hogy már ennyitől is zavarba jössz és megugrik a pulzusod - csókolt mellkasomra, mire már tényleg őrülten vert a szívem, mégsem ellenkeztem. Tegnap már úgyis felfedezte a testem.

- Egy történet addig él, amíg beleteszed a szíved és a lelked, nálad ebből semmit nem érzek. Mi van a másik fiúval? Kedveli? Szereti? Semmit nem érzek, Baekhyun.
Alsó ajkamba mélyesztve fogaimat vártam, hogy tanárom végre befejezze mondandóját, mert elég mélyre mart minden szavával. Nem éreztem a történetet, ám hosszú idő óta ez háttérbe szorult, mert valami sokkal jobban megragadt bennem. Nem érzi? És ha neki, aki ismeri a szavaimat és látja a küzdelmeimet, nem világosak az érzéseim, akkor mi a helyzet Chanyeollal. Neki tudnia kellett nem?

- Szia.
- Borzalmas hangod van, minden rendben? - torpantam meg, ahogy meghallottam hangját.
- Egy kicsit megfáztam, tegnap pár munkatársammal elmentünk inni és megint egy padon éjszakáztam.
- Miért nem hívtál fel?
- Mert megesik az ilyen, ne vedd a szívedre Baek, csak ezért hívtalak, meg azért, hogy ne gyere át pár napig, nem akarom, hogy elkapd.
- Nem tetszik az ötlet - ráztam meg a fejem.
- Édes vagy, de tényleg ne gyere.
- De...
- Jól vagyok, majd beszélünk telefonon.
- Chanyeol...
- Ne hisztizz, inkább írd a történetet, mennyi van meg belőle?
- Nulla. Természetesen semmi.
Hallottam, ahogy hosszasan fújta ki a levegőt, majd biztatva szólt hozzám. Bennem viszont ott motoszkált a kérdés, tudja szavak nélkül, hogy mit érzek? Bár azért most volt a kapcsolatunkban előrelépés, így azért már más volt a dolog, mint abban az időben, amit és amikor papírra vetettem.
Chanyeol este tízkor felhívott, én pedig legszívesebben fogtam volna a cuccaim és meg sem álltam volna a házáig. Borzalmas hangja volt, köhögött és néha nem is értettem mit akart.
- Nem tudok aludni - sóhajtotta bánatosan, magam előtt pedig szinte láttam gyerekesen csillogó szemeit, lekonyuló száját és azt a bugyuta bájt, ami csak rá volt jellemző.
Annyira összetett alak volt, néha bolond, máskor komoly felnőtt vagy épp a legtökéletesebb szerető. Épp ezért imádtam vele lenni. Mindig egy új arcot mutatott magából, ezzel egyre jobban magába bolondítva.
- Lehet egy fura kérésem? - köhögött a telefonba, mire felvontam a szemöldököm.
- Mit szeretnél?
- Esti mesét.
- Egyszer volt hol...
- Várj nem! Két kikötésem van még - vágott szavamba.
- Mégpedig?
- A történetet mondd el úgy, mintha olvasnád.
- Hogy érted ezt?
- A fejedben ott van az egész már szinte könyvként, csak olvasd ki magadból.
- Megpróbálom.
- Akkor is folytasd ha elalszom - szólt rám. - És sokat mesélj.
- Jól van, tudod, hogy tudok beszélni - nevettem el magam.
- Köszönöm, Baek.
- Cserébe gyógyulj meg hamar, szeretnék a közeledbe lenni.
Bizonytalanul kezdtem bele, néha megakadva, de hamar túlléptem magamon és mire kettőt pislogtam, a vonal túlsó végéből csak Chanyeol szuszogását hallottam a hívásunk pedig már közeledett a két órához.
Elhallgattam picit, kiélveztem a csendet, majd újult erővel folytattam a mesémet. Felszabadító volt kurzor nélkül kiadni magamból mindent.

Chanyeol akkor sem engedte hogy átmenjek, amikor már nekem fájt a folytonos köhögése. Azt mondta nagy fiú, és volt már beteg máskor is, ami tök reális, de akkor is. A pasija, vagy akármije vagyok, nem ott lenne mellette a helyem? Ráadásul féltem, hogy nem is csak megfázott, egész egyszerűen csak lusta volt orvoshoz menni és ezzel akart lerázni. Mégis amikor utoljára mondtam, hogy átmegyek, egész egyszerűen közölte, hogy menjek csak nyugodtan, megnézhetem alaposan, hogy milyen szép kívülről az ajtaja. Én meg elküldtem bájosan a picsába. Persze este kilenckor megint nyavalyogva hívott az esti meséért, én pedig ismét kiköltöztem a nappaliba, ha már mindenki elvonult, és egy bögre tea mellett folytattam neki onnan, ahol legutóbb befejeztem. Az elején még bele-bele köhögött, de aztán szépen lassan elcsitult és már csak szenvedő szuszogását hallottam. Olyan jó lett volna mellette lenni.

Unottan bámultam a falat, mellettem Minseok a laptopját bújta, néha akaratlanul körbenézve a világba és ilyenkor mindig elidőzött rajtam pár pillanatig tekintete. Próbáltam lelkesítő mosolyt villantani rá, hogy legalább neki menjen, ha én már egy órája csak a kurzor villogását figyeltem az üres lapon. Kevesebb, mint három maradt és éreztem, hogy erre képtelen leszek.
Tudtam, hogy mások haladtak, Cl folyton pszichológiai könyvekkel mászkált vagy rohant valahova plusz infókat gyűjteni. Egész nap a könyvekbe bújt, furcsa szavakat mormolászott és szerintem teljesen elment az esze. Már a szakváltáson is gondolkodott. Sírni támadt kedvem, ahogy a könyvtárban megtalált és csak beszélt, és beszélt, és beszélt. Nekem miért nem sikerült ilyen témát kapnom? Bár akkor nem ismertem volna meg Chanyeolt...
És már megint felé kóvályogtak gondolataim.
Végül Minseok húzott ki lassan depresszív irányba váltó hangulatomból, és elvitt bubuteázni. Útközben lelkesen mesélt a beköszönő jó időről, és hogy végre vége a télnek, de a rideg tavasz elejének is. Én is élveztem, bár tudtam, hogy még messze a pihentető nyár, hiába a lassan ébredező és zöldbe boruló világ.
Merre kéne mennem Chanyeollal nyáron?
- Azt hiszem hivatalosan is meleg lettem... - mormoltam halkan magam elé, a szívószálamat rágcsálva. Ki gondolta volna.
- Micsoda?
- Mi? - kaptam fel a fejem és ahogy Minseok irányába néztem, tudtam, hogy nagyon is értette mit mondtam. Tekintetét viszont hiába láttam benne tisztán, az érzelmeket nem tudtam megfejteni. Fájdalom volt és keserűség, némi szégyen és harag, mérhetetlen bizonytalanság és alig pislákoló elszántság.
- Lefeküdtem Luhannal... - Hogy mi? - De szerelmes vagyok beléd.
- Mi? - nyögtem sokkosan és mereven bámultam szemeibe.
- Azt hittem segíteni fog, Luhan hasonlít rád, de bűntudatom van - rázta a fejét én meg még mindig nem tudtam levegőt venni, annyira lesokkolt.
- De te... hogy?
- Eunji az egyik legjobb barátom, és folyton Junmyeonról mesélt, meg a lakótársairól, és egy csomószor kerültél szóba. A szertelen, nagy álmokkal megáldott fel nem ismert tehetség, aki minden erénye ellenére olyan vásott, mint egy kiskölyök az idióta csínyeivel. Észre sem vettem mikor lettem kíváncsi rád, mikor kezdtem felőled kérdezni, és amikor Eunji képet mutatott rólad, akkor rájöttem, hogy az a cserfes srác nem is olyan kis egyszerű, mint a képzeletemben, hanem egyszerűen tökéletes. Már azelőtt szerettelek, mielőtt láttalak volna, akár egy képen is, és amikor beköltöztem hozzátok, ahogy viselkedtél... Nem tudtalak kiverni a fejemből. Folyton ott voltál, ott volt az illatod, a cuccaid, minden csak rád emlékeztet, és tudom, hogy van valaki, de... nem adnál egy esélyt?
Köpni nyelni nem tudtam a hirtelen vallomástól, égett az arcom, csak szorítottam a teámat, és néztem magam elé sokkosan. Ilyen vallomást még soha az életben nem kaptam, főleg nem egy sráctól, akit már lassan annyira a bizalmamba fogadtam, hogy a barátomnak mertem volna mondani. De úgy tűnik, neki sosem voltam egy szimpla haver.